Adott egy 50 fölötti szülőpár, akik elhidegülnek egymástól, és adott apa másodvirágzása a válás után, amit nehezen fogadnak felnőtt lányai. Az alábbi posztból hamar kiderül, miért. Olvassátok szeretettel egy olvasóm történetét, aki egy korábbi történethez hasonlóan szintén felnőtt fejjel élte meg a mozaikosodást.
———
26 éves voltam, és éltem a szerencsés pályakezdők gondtalan életét: volt munkám, pasim, klassz barátaim és nagyszerű családom. A két évvel fiatalabb húgommal laktam együtt, aki még főiskolára járt. Vasárnaponként együtt látogattuk meg a szomszédos kerületben élő szüleinket, anyukám húslevest főzött, apukám a munkáról, iskoláról érdeklődött. Egy nap apu felhívott, hogy otthon vagyunk-e a tesómmal, hozna valamit. Lementünk elé, és furcsa volt, hogy a kocsi csomagtartója tele van bőrönddel, aztán pedig nyílt a jobb első ajtó, és apum bemutatta J.-t. Valami olyasmit mondott, hogy „az elején biztosan furcsa lesz ez az egész, de idővel majd megszokjuk”. Kiderült, hogy J. még a húgomnál is fiatalabb, igaz, csak pár nappal, és apukám ezt rendkívül szórakoztatónak találta. Mi kevésbé.
![kocsiban_uj_baratno]()
Fotó: deviantart, jonas-torres, innen
Tény, hogy nem a legszerencsésebben sikerült az első találkozás, sokkolódtunk rendesen, és a következő napokban sok mindenre fény derült, például hogy a szüleim között már régen megromlott a viszony, gyakorlatilag külön éltek, és amit – azt hiszem – soha nem fogok nekik megbocsátani, hogy két éven keresztül előttünk és az egész rokonság, még a saját szüleik előtt is titkolták, hogy hivatalosan is elváltak.
Nehéz időszak volt, vádaskodó e-mailekkel, sírós és kiabálós telefonhívásokkal. Nem hittem el, hogy mindez velünk történik, a mi „álomcsaládunk” szétesett, és már egy vasárnapi ebéd, egy karácsony vagy szülinap sem lesz olyan, mint régen. Aztán szép lassan minden a helyére került, az idő valóban kezdte elrendezni a dolgokat. Eleinte azt hittük, ez a kapcsolat apukám és „a csaj” (ahogy eleinte neveztem az új párját) között nem fog sokáig tartani, aztán egy nap kiderült, hogy babát várnak. Úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva: apumnak a két nagylány után kisfia született, és az öcsém érkezése a legdühösebb családtagokat is megbékítette.
Azóta a harmadik munkahelyen koptatom a billentyűzetet, a pasim a férjem lett, a barátaim még mindig klasszak, és persze a szüleim is – csak azóta kicsit többen lettünk. Újra kellett definiálnom a „családot”, ami gyerekkoromban a mi kis négyesünket (apa, anya, gyerekek) jelentette: most már a férjem az én legközelebbi családom. Gyakran látogatjuk apukámékat, és persze anyukámat is, aki azóta kinyílt, szép kis lakásban él, új baráti társasága és elképesztő hobbijai vannak: edzőterembe jár, és kenuzik a Dunán!
És hogy mi újság az érzelmekkel? Kicsit még billegnek a dolgok, apukám néha úgy érzi, „kompenzálnia” kell a két lányát a változásokért, amit néha túlzásba is visz. Húgom külföldön él a vőlegényével, ritkán találkozik apummal és az öcsénkkel, talán majd ha hazaköltöznek, szorosabb lesz a viszony. J. azóta „előlépett” az öcsém édesanyjává, és nagyon jól boldogul a szülői feladattal. Természetesen nem tekintem őt pótanyukámnak, hiszen alig pár év van köztünk, ráadásul az én javamra. De a kis korkülönbség miatt egész jól megértjük egymást, ha nem is lesz soha a barátnőm. Azt hiszem, a kölcsönös tisztelet segített: én elfogadtam őt apukám új párjának, ő pedig lelkes főzéssel, barátságos érdeklődéssel mutatja ki a látogatásainkkor, hogy kedvel engem és a férjemet.
Van azért vicces oldala is a történetnek: az én gyerekem megszületésével az öcsém nagyjából óvodás fejjel nagybácsivá válik, bár gondolom, inkább unokatesói viszony lesz köztük. És 50 éves koromra lesz egy egyetemista „kistesóm”, aki – remélem – a bizalmába fogad majd, és nekem meséli el a szerelmi kalandjait.
Rájöttem, hogy nincs furcsa család, a szokatlan felépítésű és összetételű családok is előbb-utóbb természetessé válnak. Igaziból az is mindegy, ki hány éves egy kapcsolatban, ha jól működik a dolog. A gyerekek pedig semmiről nem tehetnek, hiszen nem ők akartak megszületni, így azt az energiát, amit az ellenségeskedésbe ölnénk – mondjuk előző házasságból született, felnőtt gyerekként –, inkább próbáljuk meg átfordítani elfogadásba, majd szeretetbe. Tanúsíthatom, hogy sokkal jobb!
Még több olvasói történetet ide kattintva olvashatsz!
Ha érintett vagy valamilyen szempontból (ex- vagy új asszony vagy, netán nevelt gyermek, másodszor nősülő férfi,
ne habozz írni ide!
Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt csoportunkhoz is, ha második feleségként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!
———
26 éves voltam, és éltem a szerencsés pályakezdők gondtalan életét: volt munkám, pasim, klassz barátaim és nagyszerű családom. A két évvel fiatalabb húgommal laktam együtt, aki még főiskolára járt. Vasárnaponként együtt látogattuk meg a szomszédos kerületben élő szüleinket, anyukám húslevest főzött, apukám a munkáról, iskoláról érdeklődött. Egy nap apu felhívott, hogy otthon vagyunk-e a tesómmal, hozna valamit. Lementünk elé, és furcsa volt, hogy a kocsi csomagtartója tele van bőrönddel, aztán pedig nyílt a jobb első ajtó, és apum bemutatta J.-t. Valami olyasmit mondott, hogy „az elején biztosan furcsa lesz ez az egész, de idővel majd megszokjuk”. Kiderült, hogy J. még a húgomnál is fiatalabb, igaz, csak pár nappal, és apukám ezt rendkívül szórakoztatónak találta. Mi kevésbé.
Fotó: deviantart, jonas-torres, innenTény, hogy nem a legszerencsésebben sikerült az első találkozás, sokkolódtunk rendesen, és a következő napokban sok mindenre fény derült, például hogy a szüleim között már régen megromlott a viszony, gyakorlatilag külön éltek, és amit – azt hiszem – soha nem fogok nekik megbocsátani, hogy két éven keresztül előttünk és az egész rokonság, még a saját szüleik előtt is titkolták, hogy hivatalosan is elváltak.
Nehéz időszak volt, vádaskodó e-mailekkel, sírós és kiabálós telefonhívásokkal. Nem hittem el, hogy mindez velünk történik, a mi „álomcsaládunk” szétesett, és már egy vasárnapi ebéd, egy karácsony vagy szülinap sem lesz olyan, mint régen. Aztán szép lassan minden a helyére került, az idő valóban kezdte elrendezni a dolgokat. Eleinte azt hittük, ez a kapcsolat apukám és „a csaj” (ahogy eleinte neveztem az új párját) között nem fog sokáig tartani, aztán egy nap kiderült, hogy babát várnak. Úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva: apumnak a két nagylány után kisfia született, és az öcsém érkezése a legdühösebb családtagokat is megbékítette.
Azóta a harmadik munkahelyen koptatom a billentyűzetet, a pasim a férjem lett, a barátaim még mindig klasszak, és persze a szüleim is – csak azóta kicsit többen lettünk. Újra kellett definiálnom a „családot”, ami gyerekkoromban a mi kis négyesünket (apa, anya, gyerekek) jelentette: most már a férjem az én legközelebbi családom. Gyakran látogatjuk apukámékat, és persze anyukámat is, aki azóta kinyílt, szép kis lakásban él, új baráti társasága és elképesztő hobbijai vannak: edzőterembe jár, és kenuzik a Dunán!
És hogy mi újság az érzelmekkel? Kicsit még billegnek a dolgok, apukám néha úgy érzi, „kompenzálnia” kell a két lányát a változásokért, amit néha túlzásba is visz. Húgom külföldön él a vőlegényével, ritkán találkozik apummal és az öcsénkkel, talán majd ha hazaköltöznek, szorosabb lesz a viszony. J. azóta „előlépett” az öcsém édesanyjává, és nagyon jól boldogul a szülői feladattal. Természetesen nem tekintem őt pótanyukámnak, hiszen alig pár év van köztünk, ráadásul az én javamra. De a kis korkülönbség miatt egész jól megértjük egymást, ha nem is lesz soha a barátnőm. Azt hiszem, a kölcsönös tisztelet segített: én elfogadtam őt apukám új párjának, ő pedig lelkes főzéssel, barátságos érdeklődéssel mutatja ki a látogatásainkkor, hogy kedvel engem és a férjemet.
Van azért vicces oldala is a történetnek: az én gyerekem megszületésével az öcsém nagyjából óvodás fejjel nagybácsivá válik, bár gondolom, inkább unokatesói viszony lesz köztük. És 50 éves koromra lesz egy egyetemista „kistesóm”, aki – remélem – a bizalmába fogad majd, és nekem meséli el a szerelmi kalandjait.
Rájöttem, hogy nincs furcsa család, a szokatlan felépítésű és összetételű családok is előbb-utóbb természetessé válnak. Igaziból az is mindegy, ki hány éves egy kapcsolatban, ha jól működik a dolog. A gyerekek pedig semmiről nem tehetnek, hiszen nem ők akartak megszületni, így azt az energiát, amit az ellenségeskedésbe ölnénk – mondjuk előző házasságból született, felnőtt gyerekként –, inkább próbáljuk meg átfordítani elfogadásba, majd szeretetbe. Tanúsíthatom, hogy sokkal jobb!
Még több olvasói történetet ide kattintva olvashatsz!
Ha érintett vagy valamilyen szempontból (ex- vagy új asszony vagy, netán nevelt gyermek, másodszor nősülő férfi,
ne habozz írni ide!
Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt csoportunkhoz is, ha második feleségként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!