Apa nincs sehol
Este nyolc, a férjem még sehol. Az ország másik feléből akkor indul haza a fiával – aki az előző házasságából született -, láthatásra hozza. Én addig egyedül lefürdetem a közös fiainkat, vacsora, mese, altatás. Dackorszak, sikítozás, “nemakarom”, üvöltő kistesó, szétesett anyuka, szétesett gyerekek, reggel hat óta szórakoztatjuk egymást, azaz 14 órája. Tíz óra is van, mire a férjem hazajön a legnagyobbal (ha nincs baleset az autópályán, vagy bármilyen más okból nem csúsznak), én morcos-fáradtan vagy előkerülök a nagy ágyából, vagy reggel látjuk legközelebb egymást… Nos, így néz ki egy átlagos péntek este nálunk. Aztán pont ugyanez ismétlődik meg vasárnap is, ahol megint magamra maradok a gyerekekkel 4-5 hosszú órára, míg a férjem visszaviszi a volt feleségéhez a fiát, és megint ledarál több száz kilométert. Első blikkre ez még nem is lenne olyan nagy dráma – főleg, ha megkérdeznék egy olyan anyukát, aki meg egyedül neveli válás után a gyermekeit. Szóval ez csak amolyan hangulatkeltő indítás, ettől ez még nálunk valós probléma, a gyerekeimet és engem háttérbe kell szorítani kéthetente két napra – de lépjünk is tovább.
Megsínylik, ha tetszik, ha nem
A blogon általában igyekszem reménykeltően írni arról, hogy a mozaikcsalád milyen pozitív hozadékokkal jár egy benne élő felnőtt vagy gyermek életében, így most formabontó leszek – egy régen érő bejegyzést tárok elétek, amit olvasói igény sürgetett megírni épp most. Minden szentnek maga felé hajlik a keze – adott hát, hogy én a saját gyermekeim érdekeit nézve, a klasszikus második feleség pozícióból nézzek rá a mozaikcsaládosdira, méghozzá azt firtatva, vajon az újraformálódott családban érik-e hátrányok a közös gyermeket pusztán azért, mert édesapja vagy édesanyja (vagy mindketten) már korábban is vállaltak másik párral gyermeket. Aki nem szeretne hosszan olvasni, nem csigázom, bezárhatja az ablakot: bőven érik, és nem is kicsik, már ha abból indulok ki, amit a magam és a törzsolvasóim háza táján látok. Az alábbiakban pedig ezt fogom kicsit kibontani.
Az elvált szülők gyerekét védik, a közöset nem
Egy olvasóm – nevezzük Melindának – szuperül rávilágított egy nekem írt levelében a lényegre, hadd idézzem őt, magam sem tudnám jobban megfogalmazni. “Az elvált szülők gyerekét védeni kell, és a törvény is védi. Kapja meg, ami jár neki, sőt ha lehetséges, annál többet is. A közöset viszont ki védi meg az előnytelen szituációktól, ha a második feleség épp nincs ott? Úgy látom, kezd eltolódni ez a egész olyan irányba, ami a közös gyerekkel szemben nem fair” – írja. És levele elgondolkoztatott… Vegyük pontonként, miért van igaza.
![2079996409_7e39b841f2_b]()
Fotó: Jen, Flickr (innen)
Anyagiak
Az elvált szülők gyermekével kapcsolatos anyagi kötelezettségek jobb esetben le vannak fektetve, bíróság előtt ki van mondva, mennyi is az annyi (most nem tudok kitérni az ezzel kapcsolatos vitákra, fizet, nem fizet sztorikra, az egy másik téma), ennek ellenére ez is óriási különbségeket szülhet az előző házasságból született gyerek és új házasságból született gyerek jussa között. Vegyük azt az olvasóim körében is igen gyakran előforduló helyzetet, hogy míg az előző házasság gyermekének az édesanyja kiharcol egy brutális gyermektartást, mellé akár alkalmanként további juttatásokat (még egy tábor, még egy mobiltelefon, apa szálljon be az iskoláztatásba még pluszban stb.), addig a közös gyermekre a maradék pénzből kell kigazdálkodni a szükségleteket. És nem ritka fordulat, hogy a válás után az apa fizetése kevesebb lesz, a láthatás feltételei megváltoztak (költségesebb megoldani a láthatást, vagy gyakrabban kell a gyerekért menni, netán jóval többet vele lenni stb. ahhoz képest, amiben váláskor megegyeztek), de a gyermektartás összege változatlanul magas, az emiatti pereskedés (ti. hogy kevesebb lehessen) nagyon hosszan húzódhat, vagy nem is mennek bele az érintettek. Ilyenkor nemcsak a közös gyermek(ek), de az új partner is abszolút vesztese a dolognak. Ha a gyermektartás és a láthatás költségei huzamosabb ideig magasak, akkor bizony az “új családnak” minden egyes kiadás alkalmával mérlegelnie kell, hogy belefér-e mellettük…
Érzelmek
Ha egy családban van édes gyermek és “lízingelt” gyermek is, ugyanúgy kellene működnie a dinamikának, mintha édestesók lennének: egyszer az egyik vágyait vesszük figyelembe, másszor a másikét. Egyszer ennek kedvezünk, másszor annak a kérését vesszük figyelembe. Ez azonban megint döcögősen tud megvalósulni, hiszen létezik ebből a megközelítésből is a “jaj, szegény elvált szülők gyereke” effektus is, ami miatt a lízingelt gyermek óhaja-sóhaja sok helyen szent dologként kezelt valami. Amit olvasóim gyakran mesélnek, az is nagyban nehezít: az előző kapcsolatokból született gyermekek olykor teljesen más habitusúak, mint az újonnan formálódó mozaikcsalád közös gyermekei. Ebből kifolyólag mindenkinek nehezére esik közös nevezőt találni, mert két szélsőségesen ilyen, meg olyan gyermeknél középszerű megoldást kreálni fullasztó. És ha mindez édestesók között zajlik, a szülő rámondja, hogy ok, ma te, holnap ő, addig egy mondjuk kéthetente látott gyerek óhaja nagyobb súllyal nyom a latba, amivel a beszámolók alapján nem ritka, hogy vissza is él.
A másik kérdés, ami a közös gyermekre hatással lehet, az a volt feleség irányába táplált negatív érzelmeinek áradata. Sokan hiszik, hogy a közös gyermeknek nem kell/nem szokott érintkezni féltesója édesanyjával, de ez közel sincs így: akár a láthatások kezdetekor vagy végén, a gyermek átvételekor vagy átadásakor, akár családi ünnepeken, közös skype-olások alkalmával igenis látja, hallhatja a volt feleséget. Érzelmi intelligencia kérdése persze, hogy az érintett személy ilyenkor is megragadja-e az alkalmat, hogy éreztesse rossz érzéseit, vagy akár féltékenységét a közös gyermekkel. Hogy hangoztassa direktbe, hogy neki milyen rossz az élete, bezzeg apa új feleségének új gyermekei…
Mindennapi tervezés
A mozaikcsalád egy nyitott konstrukció: rengeteg olyan embert kell beengedni a gépezetbe, akihez az új kapcsolatból született gyermeknek semmi köze. És hiába lesz remélhetőleg szuperül alkalmazkodó felnőtt azoktól az eseményektől, amit mozaikosként már babakorától átél, mégiscsak frusztráló lehet valahol, hogy az élete egészen sokáig nagyban függhet attól, hogy féltestvére nagyszülei, nevelőszülője, szülője, rokonai mit és hogyan terveznek be például ünnepekkor vagy a nyári szünetben. Hogy beleéli magát mondjuk abba, hogy szeretett féltesója jön a láthatásra, majd az édesanyja egy huszárvágással (akár édesapa szívatására) mégsem engedi el hétvégére, vagy hogy egy neki beígért hétvégi mókázást az húz keresztül, hogy féltestvérét SOS le szeretné passzolni szülője elvált házastársának.
Más szokások, más értékrend
Szülőként borzasztó érzés rádöbbenni arra, hogy a gyermekek világról alkotott képe mennyire más tud lenni – annak ellenére is mondjuk, hogy édesapjuk egy és ugyanaz a személy, csupán az anyuka más. Hogy egy-egy családi ünnepkor az egyik bárminek tud örülni, ami személyes, nem kell, hogy márkás legyen vagy drága, addig a távolabbi, ritkán látott (kényeztetéshez nem ritkán hozzászokott) tesó unottan nézi az ugyanilyen ajándékokat.
Hogy az egyiknél evidencia, hogy egész nap nyomkodhatja a telefont, tabletet, számítógépet (behelyettesíthető bármilyen tevékenységgel), addig a közös gyermek meg csak néz, hogy neki miért nincs ilyenje, miért nem teheti ugyanezt. Melyik ujjadba harapj nevelőanyaként? Vedd el a nagyobbtól – vagy vásárolj a kisebbnek is, akkor is, ha az elveiddel teljesen ellentétes?
Nevelés
A sajátodat neveled úgy, ahogy megbeszélitek a pároddal, szerencsés esetben közmegegyezés tárgya a dolog, míg a lízingelt gyermeknél ugyanez nem tartható. Vékony jég a nem saját gyermek nevelése, hogy a nevelőszülő mit tehet meg és mit nem, ha például rendre utasítaná. Mit kell eltűrnie és mit hagynia, és mindez milyen érzelmeket vált ki a közös gyermekből, aki emiatt más elbánásban részesül?
Az előző kapcsolatból született gyerkőcök egy-egy hétközi láthatással is jobban járnak a közös gyemekeknél: míg az előbbiek dedikált, minőségi időt kapnak apából, apától, a közös gyereknek a munka utáni, fáradt apa jut, aki pont a nem láthatásos napokon próbálná meg behozni a láthatás miatti, munkahelyi lemaradásait…
Feszültség
Kár tagadni, nem ritka, hogy válás után akár évekkel is harapható a feszültség a volt házastársak között, amit a közös gyermek is megérez. Bárhogy tussoljuk, leplezzük, látni fogja, hogy a téma feszültséget generál a felnőttekben, hogy akár ármánykodással is számolni kell, ami az új családot bomlasztja, próbára teszi. Tanúja lehet annak is, hogy féltestvére valamilyen ocsmány játszma része, hogy meg van zavarodva, netán az édesapjánál a teljes ellentétét tapasztalja annak, amivel a fejét telebeszélik otthon. Láthatja, hogy az apja a nevtanba, családsegítőhöz, netán rendőrségre, pszichológushoz és egyéb hatóságokhoz kénytelen járni, vagy a saját igazát bizonyítandó, vagy előző házasságából született gyermeke érdekében. Hosszú, romboló játszmák ezek, amik apát olyannyira tönkre tudják tenni, hogy belőle kisebb gyermeke(i) sokszor csak egy árnyékot láthatnak.
Végszó helyett
Mostohaszülőként sosem hangsúlyozom vagy jutna eszembe hangsúlyozni, hogy a közös gyereknek milyen rossz a sora, erről soha egy szó sem esett a mi családunkban sem. Igyekszünk előnyt kovácsolni ebből. Ellenben anyaként és örök másodikként mégis indokolt lehet a pro és kontra érveket felsorolni, átgondolni, átrágni akár egyedül, akár a párunkkal is. Ha pedig ezen írás olyan nőkhöz is eljut, akik csak most állnak a mozaikosodás előtt, netán nehéz a döntés, hogy belevágjanak-e vagy sem, akkor egy-egy ilyen gondolatmenet segíthet tisztán látni. Nehéz formáció ez, kár tagadni…
Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt női csoportunkhoz is, ha második/harmadik feleségként, élettársként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!
Egy másik blogon is megtalálsz, ha az anyukás témák is érdekelnek – benéztél már az AnyaKlikk blogra?![🙂]()
Este nyolc, a férjem még sehol. Az ország másik feléből akkor indul haza a fiával – aki az előző házasságából született -, láthatásra hozza. Én addig egyedül lefürdetem a közös fiainkat, vacsora, mese, altatás. Dackorszak, sikítozás, “nemakarom”, üvöltő kistesó, szétesett anyuka, szétesett gyerekek, reggel hat óta szórakoztatjuk egymást, azaz 14 órája. Tíz óra is van, mire a férjem hazajön a legnagyobbal (ha nincs baleset az autópályán, vagy bármilyen más okból nem csúsznak), én morcos-fáradtan vagy előkerülök a nagy ágyából, vagy reggel látjuk legközelebb egymást… Nos, így néz ki egy átlagos péntek este nálunk. Aztán pont ugyanez ismétlődik meg vasárnap is, ahol megint magamra maradok a gyerekekkel 4-5 hosszú órára, míg a férjem visszaviszi a volt feleségéhez a fiát, és megint ledarál több száz kilométert. Első blikkre ez még nem is lenne olyan nagy dráma – főleg, ha megkérdeznék egy olyan anyukát, aki meg egyedül neveli válás után a gyermekeit. Szóval ez csak amolyan hangulatkeltő indítás, ettől ez még nálunk valós probléma, a gyerekeimet és engem háttérbe kell szorítani kéthetente két napra – de lépjünk is tovább.
Megsínylik, ha tetszik, ha nem
A blogon általában igyekszem reménykeltően írni arról, hogy a mozaikcsalád milyen pozitív hozadékokkal jár egy benne élő felnőtt vagy gyermek életében, így most formabontó leszek – egy régen érő bejegyzést tárok elétek, amit olvasói igény sürgetett megírni épp most. Minden szentnek maga felé hajlik a keze – adott hát, hogy én a saját gyermekeim érdekeit nézve, a klasszikus második feleség pozícióból nézzek rá a mozaikcsaládosdira, méghozzá azt firtatva, vajon az újraformálódott családban érik-e hátrányok a közös gyermeket pusztán azért, mert édesapja vagy édesanyja (vagy mindketten) már korábban is vállaltak másik párral gyermeket. Aki nem szeretne hosszan olvasni, nem csigázom, bezárhatja az ablakot: bőven érik, és nem is kicsik, már ha abból indulok ki, amit a magam és a törzsolvasóim háza táján látok. Az alábbiakban pedig ezt fogom kicsit kibontani.
Az elvált szülők gyerekét védik, a közöset nem
Egy olvasóm – nevezzük Melindának – szuperül rávilágított egy nekem írt levelében a lényegre, hadd idézzem őt, magam sem tudnám jobban megfogalmazni. “Az elvált szülők gyerekét védeni kell, és a törvény is védi. Kapja meg, ami jár neki, sőt ha lehetséges, annál többet is. A közöset viszont ki védi meg az előnytelen szituációktól, ha a második feleség épp nincs ott? Úgy látom, kezd eltolódni ez a egész olyan irányba, ami a közös gyerekkel szemben nem fair” – írja. És levele elgondolkoztatott… Vegyük pontonként, miért van igaza.
Fotó: Jen, Flickr (innen)Anyagiak
Az elvált szülők gyermekével kapcsolatos anyagi kötelezettségek jobb esetben le vannak fektetve, bíróság előtt ki van mondva, mennyi is az annyi (most nem tudok kitérni az ezzel kapcsolatos vitákra, fizet, nem fizet sztorikra, az egy másik téma), ennek ellenére ez is óriási különbségeket szülhet az előző házasságból született gyerek és új házasságból született gyerek jussa között. Vegyük azt az olvasóim körében is igen gyakran előforduló helyzetet, hogy míg az előző házasság gyermekének az édesanyja kiharcol egy brutális gyermektartást, mellé akár alkalmanként további juttatásokat (még egy tábor, még egy mobiltelefon, apa szálljon be az iskoláztatásba még pluszban stb.), addig a közös gyermekre a maradék pénzből kell kigazdálkodni a szükségleteket. És nem ritka fordulat, hogy a válás után az apa fizetése kevesebb lesz, a láthatás feltételei megváltoztak (költségesebb megoldani a láthatást, vagy gyakrabban kell a gyerekért menni, netán jóval többet vele lenni stb. ahhoz képest, amiben váláskor megegyeztek), de a gyermektartás összege változatlanul magas, az emiatti pereskedés (ti. hogy kevesebb lehessen) nagyon hosszan húzódhat, vagy nem is mennek bele az érintettek. Ilyenkor nemcsak a közös gyermek(ek), de az új partner is abszolút vesztese a dolognak. Ha a gyermektartás és a láthatás költségei huzamosabb ideig magasak, akkor bizony az “új családnak” minden egyes kiadás alkalmával mérlegelnie kell, hogy belefér-e mellettük…
Érzelmek
Ha egy családban van édes gyermek és “lízingelt” gyermek is, ugyanúgy kellene működnie a dinamikának, mintha édestesók lennének: egyszer az egyik vágyait vesszük figyelembe, másszor a másikét. Egyszer ennek kedvezünk, másszor annak a kérését vesszük figyelembe. Ez azonban megint döcögősen tud megvalósulni, hiszen létezik ebből a megközelítésből is a “jaj, szegény elvált szülők gyereke” effektus is, ami miatt a lízingelt gyermek óhaja-sóhaja sok helyen szent dologként kezelt valami. Amit olvasóim gyakran mesélnek, az is nagyban nehezít: az előző kapcsolatokból született gyermekek olykor teljesen más habitusúak, mint az újonnan formálódó mozaikcsalád közös gyermekei. Ebből kifolyólag mindenkinek nehezére esik közös nevezőt találni, mert két szélsőségesen ilyen, meg olyan gyermeknél középszerű megoldást kreálni fullasztó. És ha mindez édestesók között zajlik, a szülő rámondja, hogy ok, ma te, holnap ő, addig egy mondjuk kéthetente látott gyerek óhaja nagyobb súllyal nyom a latba, amivel a beszámolók alapján nem ritka, hogy vissza is él.
A másik kérdés, ami a közös gyermekre hatással lehet, az a volt feleség irányába táplált negatív érzelmeinek áradata. Sokan hiszik, hogy a közös gyermeknek nem kell/nem szokott érintkezni féltesója édesanyjával, de ez közel sincs így: akár a láthatások kezdetekor vagy végén, a gyermek átvételekor vagy átadásakor, akár családi ünnepeken, közös skype-olások alkalmával igenis látja, hallhatja a volt feleséget. Érzelmi intelligencia kérdése persze, hogy az érintett személy ilyenkor is megragadja-e az alkalmat, hogy éreztesse rossz érzéseit, vagy akár féltékenységét a közös gyermekkel. Hogy hangoztassa direktbe, hogy neki milyen rossz az élete, bezzeg apa új feleségének új gyermekei…
Mindennapi tervezés
A mozaikcsalád egy nyitott konstrukció: rengeteg olyan embert kell beengedni a gépezetbe, akihez az új kapcsolatból született gyermeknek semmi köze. És hiába lesz remélhetőleg szuperül alkalmazkodó felnőtt azoktól az eseményektől, amit mozaikosként már babakorától átél, mégiscsak frusztráló lehet valahol, hogy az élete egészen sokáig nagyban függhet attól, hogy féltestvére nagyszülei, nevelőszülője, szülője, rokonai mit és hogyan terveznek be például ünnepekkor vagy a nyári szünetben. Hogy beleéli magát mondjuk abba, hogy szeretett féltesója jön a láthatásra, majd az édesanyja egy huszárvágással (akár édesapa szívatására) mégsem engedi el hétvégére, vagy hogy egy neki beígért hétvégi mókázást az húz keresztül, hogy féltestvérét SOS le szeretné passzolni szülője elvált házastársának.
Más szokások, más értékrend
Szülőként borzasztó érzés rádöbbenni arra, hogy a gyermekek világról alkotott képe mennyire más tud lenni – annak ellenére is mondjuk, hogy édesapjuk egy és ugyanaz a személy, csupán az anyuka más. Hogy egy-egy családi ünnepkor az egyik bárminek tud örülni, ami személyes, nem kell, hogy márkás legyen vagy drága, addig a távolabbi, ritkán látott (kényeztetéshez nem ritkán hozzászokott) tesó unottan nézi az ugyanilyen ajándékokat.
Hogy az egyiknél evidencia, hogy egész nap nyomkodhatja a telefont, tabletet, számítógépet (behelyettesíthető bármilyen tevékenységgel), addig a közös gyermek meg csak néz, hogy neki miért nincs ilyenje, miért nem teheti ugyanezt. Melyik ujjadba harapj nevelőanyaként? Vedd el a nagyobbtól – vagy vásárolj a kisebbnek is, akkor is, ha az elveiddel teljesen ellentétes?
Nevelés
A sajátodat neveled úgy, ahogy megbeszélitek a pároddal, szerencsés esetben közmegegyezés tárgya a dolog, míg a lízingelt gyermeknél ugyanez nem tartható. Vékony jég a nem saját gyermek nevelése, hogy a nevelőszülő mit tehet meg és mit nem, ha például rendre utasítaná. Mit kell eltűrnie és mit hagynia, és mindez milyen érzelmeket vált ki a közös gyermekből, aki emiatt más elbánásban részesül?
Az előző kapcsolatból született gyerkőcök egy-egy hétközi láthatással is jobban járnak a közös gyemekeknél: míg az előbbiek dedikált, minőségi időt kapnak apából, apától, a közös gyereknek a munka utáni, fáradt apa jut, aki pont a nem láthatásos napokon próbálná meg behozni a láthatás miatti, munkahelyi lemaradásait…
Feszültség
Kár tagadni, nem ritka, hogy válás után akár évekkel is harapható a feszültség a volt házastársak között, amit a közös gyermek is megérez. Bárhogy tussoljuk, leplezzük, látni fogja, hogy a téma feszültséget generál a felnőttekben, hogy akár ármánykodással is számolni kell, ami az új családot bomlasztja, próbára teszi. Tanúja lehet annak is, hogy féltestvére valamilyen ocsmány játszma része, hogy meg van zavarodva, netán az édesapjánál a teljes ellentétét tapasztalja annak, amivel a fejét telebeszélik otthon. Láthatja, hogy az apja a nevtanba, családsegítőhöz, netán rendőrségre, pszichológushoz és egyéb hatóságokhoz kénytelen járni, vagy a saját igazát bizonyítandó, vagy előző házasságából született gyermeke érdekében. Hosszú, romboló játszmák ezek, amik apát olyannyira tönkre tudják tenni, hogy belőle kisebb gyermeke(i) sokszor csak egy árnyékot láthatnak.
Végszó helyett
Mostohaszülőként sosem hangsúlyozom vagy jutna eszembe hangsúlyozni, hogy a közös gyereknek milyen rossz a sora, erről soha egy szó sem esett a mi családunkban sem. Igyekszünk előnyt kovácsolni ebből. Ellenben anyaként és örök másodikként mégis indokolt lehet a pro és kontra érveket felsorolni, átgondolni, átrágni akár egyedül, akár a párunkkal is. Ha pedig ezen írás olyan nőkhöz is eljut, akik csak most állnak a mozaikosodás előtt, netán nehéz a döntés, hogy belevágjanak-e vagy sem, akkor egy-egy ilyen gondolatmenet segíthet tisztán látni. Nehéz formáció ez, kár tagadni…
Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt női csoportunkhoz is, ha második/harmadik feleségként, élettársként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!
Egy másik blogon is megtalálsz, ha az anyukás témák is érdekelnek – benéztél már az AnyaKlikk blogra?
