Amikor létrehoztam a blogot, már indulás után néhány hónappal rábukkantam egy testhez álló “szakirodalomra”, amiről már a borítója alapján tudtam, hogy valami kis nyáresti olvasmányom lesz maximum, sietni nem fogok vele, bár kisgyermek mellett nem is nagyon tudok. (Milyen csúnya dolog borító alapján ítélni – már hörög is fel minden könyvkedvelő olvasó, és teljesen igaza is van). Második feleségek klubja – ez áll a borítón, és négy szexi és dög, harmincas nő, akivel cseppet sem éreztem sorsközösséget első pillantásra, bár a korosztály és a “titulus” is stimmelt. Mivel a könyv címe pontosan megegyezik a blog miatt létrehozott Facebookos csoportom nevével, végül nem tudtam megtenni, hogy az antikváriumból való beszerzés után nem olvasom el…És… és milyen jól tettem!
![20150817_145943]()
Jane Moore regénye nem pendít meg mély húrokat, nem csorog a könnyed olvasás közben, de – ami az izgalomfaktort fémjelzi – megvan olvasás közben az az érzés benned, hogy ha esetleg leteszed a könyvet, a szereplők egészen biztosan tesznek valami olyat, amiről nem kéne lemaradnod. Valami ármányt szőnek második feleségként az első ellen, netán megbeszélik, az első feleség milyen galádsággal rukkolt elő legutóbb. Vagy hogy a lízingelt gyerek hogy szövetkezik az új anyukája ellen. Bármi, ami egy ilyen felállásban nem lehet meglepő az érintettek között, mégis kicsit pikáns, hogy beleshetsz más, hasonszőrű családok életébe. És az életszerű történetekből itt nincs hiány. Talán azok számára sem unalmasak a regény fordulatai, akiknek köze nincs a mozaikcsaládokhoz, a második feleségek és mostohaanyák, a lelkiismeret-furdalásos elvált/özvegy apukák világához, az első feleségekkel vívott tényleges és belső harcokhoz.
Ahogy olvastam, próbáltam visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még semmilyen formában nem tudtam volna elképzelni második feleségként az életemet, és úgy reflektálni a könyvbéli történésekre. Azzal a fejemmel biztosan azt mondtam volna, hogy milyen jó fantáziája van az írónőnek, aki bizonyára a szuperszirupos amerikai filmeken és a szuperdrámai brazil szappanoperákon nőtt fel. Mai fejjel azonban csak ciccegtem, szívtam a fogam közben, hevesen vert a szívem valami megérintő fordulaton, mert oldalról oldalra bevillant, hogy az olvasóim által meséltek mely pontokon hasonlítanak kegyetlenül a könyvben olvasottakra.
Ügyesen kiválogatott “elsőfeleséges” és “másodikfeleséges” karakterek biztosítják a feszültséget a 368 oldal alatt, a fordítás pedig egészen tűrhető színvonalú. Nálam bejött, épp ilyen könnyen követhető olvasmányra volt szükségem a Balatonon, nektek is ajánlom. Van benne biztató és elbizonytalanító szál is azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e második feleségként élni, ezt az életet választani, de ha másért nem, egy kis látókörtágításért jó kézbe venni – például az elvált férfival kapcsolatos döntésed előtt, hogy kell-e ez neked, vagy nem vállalod fel ezeket a helyzeteket. A címben feltett kérdésre pedig a történet főszereplői adják meg a választ – így vagy úgy.
Jane Moore: Második feleségek klubja,
Budapest, Athenaeum, 2009.
2990 Ft
Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani – a posztban is emlegetett – zárt csoportunkhoz is, ha második/harmadik feleségként, élettársként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!
Jane Moore regénye nem pendít meg mély húrokat, nem csorog a könnyed olvasás közben, de – ami az izgalomfaktort fémjelzi – megvan olvasás közben az az érzés benned, hogy ha esetleg leteszed a könyvet, a szereplők egészen biztosan tesznek valami olyat, amiről nem kéne lemaradnod. Valami ármányt szőnek második feleségként az első ellen, netán megbeszélik, az első feleség milyen galádsággal rukkolt elő legutóbb. Vagy hogy a lízingelt gyerek hogy szövetkezik az új anyukája ellen. Bármi, ami egy ilyen felállásban nem lehet meglepő az érintettek között, mégis kicsit pikáns, hogy beleshetsz más, hasonszőrű családok életébe. És az életszerű történetekből itt nincs hiány. Talán azok számára sem unalmasak a regény fordulatai, akiknek köze nincs a mozaikcsaládokhoz, a második feleségek és mostohaanyák, a lelkiismeret-furdalásos elvált/özvegy apukák világához, az első feleségekkel vívott tényleges és belső harcokhoz.
Ahogy olvastam, próbáltam visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még semmilyen formában nem tudtam volna elképzelni második feleségként az életemet, és úgy reflektálni a könyvbéli történésekre. Azzal a fejemmel biztosan azt mondtam volna, hogy milyen jó fantáziája van az írónőnek, aki bizonyára a szuperszirupos amerikai filmeken és a szuperdrámai brazil szappanoperákon nőtt fel. Mai fejjel azonban csak ciccegtem, szívtam a fogam közben, hevesen vert a szívem valami megérintő fordulaton, mert oldalról oldalra bevillant, hogy az olvasóim által meséltek mely pontokon hasonlítanak kegyetlenül a könyvben olvasottakra.
Ügyesen kiválogatott “elsőfeleséges” és “másodikfeleséges” karakterek biztosítják a feszültséget a 368 oldal alatt, a fordítás pedig egészen tűrhető színvonalú. Nálam bejött, épp ilyen könnyen követhető olvasmányra volt szükségem a Balatonon, nektek is ajánlom. Van benne biztató és elbizonytalanító szál is azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e második feleségként élni, ezt az életet választani, de ha másért nem, egy kis látókörtágításért jó kézbe venni – például az elvált férfival kapcsolatos döntésed előtt, hogy kell-e ez neked, vagy nem vállalod fel ezeket a helyzeteket. A címben feltett kérdésre pedig a történet főszereplői adják meg a választ – így vagy úgy.
Jane Moore: Második feleségek klubja,
Budapest, Athenaeum, 2009.
2990 Ft
Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani – a posztban is emlegetett – zárt csoportunkhoz is, ha második/harmadik feleségként, élettársként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!