Még az első posztban írtam, milyen is szembesülni azzal, hogy az életemben lépten-nyomon felbukkan a férjem múltja, akkor éppen egy hímzett törülköző formájában. Most meg a napokban pakolászok, keresgélek valamit, és rábukkanok egy kis fémdobozra, benne mindenféle apró, ám fontos műszaki holmival. És… és benne a férjem karikagyűrűjével. Mármint az előzővel. Csak úgy, kb. 5 db jack-dugó és néhány régi osztrák schilling között. Azt mondja, ő nem is tudta, hogy ott van, meglepődik, hogy előkerült. De nem zaklat fel egyikünket sem. Bennem azért dolgozik a dolog.
Annak idején sokat gondolkodott rajta, mit csináljon vele.
Volt teátrális elképzelés: ha bedobja a Dunába, annak van valami szimbolikus jelentése, vigye a víz, a többi javával együtt, amit a válással elengedett. De van ennek értelme?
Volt olyan is, hogy legyen ez is a fiáé: amikor felnő, kezdjen vele ő, amit akar. De hát ez egy sikertelen kapcsolat volt, leszámítva azt az okos kisfiút, akit annak a házasságnak köszönhet mindenki.
Aztán felmerült, hogy elviszi törtaranyként a legközelebbi ékszerboltba. No de annak is van valami rossz íze, ha aztán abból a pénzből vesz valamit.
Bekerült hát a csokis dobozba. A feleségétől nem kérte vissza a gyűrű párját, szerinte az kicsinyes lett volna, azt hiszem, értem is. Az az övé, az ő emléke, ha jó, ha rossz. Vajon ő mit csinált az övével?
![gyuru_valas]()
Mások mesélték, hogy nem lelkiztek ezen ennyit, medál, nyaklánc, fülbevaló, pénz lett belőle, netán a következő nekifutások gyűrűihez jól jött anyagában… Olyat is hallottam, hogy pénzzé tették, és a pénzt jótékony célra fordították, templomi perselybe került, karácsonyi gyűjtéskor adakoztak vele. Megint más eltette, hogy majd jó lesz a vejének, menyének. Megannyi út…
Vagy ez egyszerűen a múlt darabkája, nem kell vele csinálni semmit?
Fotó innen.
Ha érintett vagy valamilyen szempontból (ex- vagy új asszony vagy, netán nevelt gyermek, másodszor nősülő férfi,
ne habozz írni ide!
Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt csoportunkhoz is, ha második feleségként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!
Annak idején sokat gondolkodott rajta, mit csináljon vele.
Volt teátrális elképzelés: ha bedobja a Dunába, annak van valami szimbolikus jelentése, vigye a víz, a többi javával együtt, amit a válással elengedett. De van ennek értelme?
Volt olyan is, hogy legyen ez is a fiáé: amikor felnő, kezdjen vele ő, amit akar. De hát ez egy sikertelen kapcsolat volt, leszámítva azt az okos kisfiút, akit annak a házasságnak köszönhet mindenki.
Aztán felmerült, hogy elviszi törtaranyként a legközelebbi ékszerboltba. No de annak is van valami rossz íze, ha aztán abból a pénzből vesz valamit.
Bekerült hát a csokis dobozba. A feleségétől nem kérte vissza a gyűrű párját, szerinte az kicsinyes lett volna, azt hiszem, értem is. Az az övé, az ő emléke, ha jó, ha rossz. Vajon ő mit csinált az övével?
Mások mesélték, hogy nem lelkiztek ezen ennyit, medál, nyaklánc, fülbevaló, pénz lett belőle, netán a következő nekifutások gyűrűihez jól jött anyagában… Olyat is hallottam, hogy pénzzé tették, és a pénzt jótékony célra fordították, templomi perselybe került, karácsonyi gyűjtéskor adakoztak vele. Megint más eltette, hogy majd jó lesz a vejének, menyének. Megannyi út…
Vagy ez egyszerűen a múlt darabkája, nem kell vele csinálni semmit?
Fotó innen.
Ha érintett vagy valamilyen szempontból (ex- vagy új asszony vagy, netán nevelt gyermek, másodszor nősülő férfi,
ne habozz írni ide!
Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt csoportunkhoz is, ha második feleségként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!