Nem tagadom, szó szerint elsírtam magam, amikor 25 éves olvasóm, Eszter levele felvillant telefonom kijelzőjén, amit a felhívásom kapcsán fogalmazott meg nekem. Nem klasszikus második feleséges történet az övé annyiban, hogy férjének előtte nem volt házastársa (vagy nem vallotta be), “csupán” egy hölgy, aki teherbe esett tőle, de nem tartották meg babájukat, és még egy volt kapcsolatáról is tudott, akivel megcsalta olvasómat is. Ez a hölgy pszichiátrián kötött ki a férfi miatt, ennyiben hasonlít is Eszterre, aki teljesen tönkre ment ebben a házasságban. Ervin (szintén álnév, de megteszi) ugyanis vele is mindent megtett, hogy tönkretegye azok után, hogy többször megerőszakolta és gyermeket is nemzett neki. Megrázó, felkavaró történet egy nőről, aki talpra állt azóta mégis, hogy megszabadult gyermeke apjától – legalábbis a házasság kötelékét tekintve, ám a gyermekelhelyezési per továbbra is folytatódik.
——————-
Fiatal voltam, rosszul döntöttem
Történetem sok-sok éve kezdődött, amikor megismertem és beleszerettem egy nálam 20 évvel idősebb férfiba. Én éppen egyetemre jártam, ő meg, hát, ki tudja, mikor hogy. Szerelmes voltam és naiv. Pár hét alatt összeköltöztünk, a családom minden ellenkezése ellenére. Sosem voltunk jó család, és úgy hittem, ez egy remek alkalom hogy lelépjek. Néhány hét alatt kikristályosodott, hogy Ervin nem életem szerelme, de még csak az is kétséges, szeret-e.
A második erőszaknál ki akartam szállni. Nem volt klasszikus szexuális erőszak, mert egy pár voltunk, de rám erőltette, holott mondtam, nem akarom. Győzködött és erőszakoskodott, hogy hamarabb szabadulok, ha hagyom magam. És végzett. Másodszorra zokogtam, amikor ígérete ellenére nem vigyázott, és nem védekeztünk másképp. A végső csepp az volt, amikor belépve hagyta az e-mail fiókját, és olyanokat írt neki az exbarátnője, akinek “csak visszavitte a kölcsönadott kocsiját”, hogy mennyire jó volt a karjaiban lenni stb. Összetörtem. Hazamentem és kérdőre vontam. Kidumálta. Nem tudom, hogyan, de kidumálta.
Folytatódott minden a megszokott mederben. Aztán egyszer csak nem jött meg. Még aznap este ezer tesztet csináltam, és igen, terhes voltam. Zokogva vágtam hozzá az összeset, ő pedig örült. Nem tehettem semmit, nem volt opcióm, elmondani sem mertem senkinek. Anyukám magától jött rá, amikor hánytatott. Mocskosnak éreztem magam, egy keltetőgépnek. Azt mondta, gyilkos leszek, ha megölöm a gyereket, és haza úgyse mehetek, mert az apám gyűlöl, és az anyám úgysem áll ki mellettem az apámmal szemben. És én elhittem.
Összeházasodtunk: megmagyarázta, hogy a gyerek miatt házasság kell. A nászéjszakán meg közölte, hogy már úgyis terhes vagyok, és soha többé nem nyúlt hozzám. Soha.
Idő közben elfogyott a pénz, és sajnos haza kellett költöznünk a szüleimhez. Szörnyű volt, a poklok pokla. Apám és Ervin napi vitái, és persze mindig minden rajtam csattant, egy napi 10 órát dolgozó, egyetemista terhes 19 éves lányon, míg végül anyám elküldte azt az embert, mert látta hogy terrorizál. Utoljára még meggyötört, megkaptam a magamét. Hogy vetessem el, mert neki így nem kell, és ha nem megy, dögöljek meg én is, 15 hetes terhesen. Egy erőszakból fogant magzattal… Az Ő erőszakából fogant magzatával.
Közben elkezdtem dolgozni egyetem mellett, terhesen. Később ő is, szállókon lakott, vagy ha nem volt pénze, hát zsarolt, hogy beengedjem a szüleim házába, és én nagyon féltem. Rettenetesen őrlődtem. Kínzott, szabályosan.
Újra elköltözöm vele
8 hónapos terhes voltam, amikor összekuporgattam annyit, hogy elköltözzünk. Persze, közösen. Minden telt és múlt, most is mondogatta, hogy szeret, de már egy percig sem hittem el, csak bólogattam. Később módosította, és csak a gyereket várta. Azt mondta, alig várja, hogy megszülessen és akkor én majd nem fogok végre kelleni.
![4261749137_b3837e03b8_b]()
Egyedül a világ ellen (Fotó: Shark Attacks, Flickr, innen)
Addigra teljesen egyedül voltam, csak az anyukám maradt mellettem, mindenki más eltűnt. Ott álltam egyedül a világ ellen, és minden energiámat felemésztette, hogy normálisnak tettessem az életem. Szégyelltem magam, elmondhatatlanul, és haragudtam magamra, hogy lehetek ekkora szerencsétlen idióta. Amíg a kórházban voltam toxémiával, kirabolt. Nem fizette az albérletet, a számlákat se, ellenben összedrogozta a lakást. Napi szinten zokogtam, mert bármit megtettem volna, hogy megszabaduljak tőle de nem ment. Elvett tőlem mindent. Dolgozott, de pont annyit ivott és cigizett, ami ezt fedezte, én meg egyedül fizettem az albérletet. Napról napra, egyedül a világ ellen.
Elhittem, hogy nulla vagyok
Ervin a gyerekkel jól bánt, de engem kritizált, amiért a gyerek sírt, mert nem tudtam megnyugtatni, mert kialvatlan voltam, mert nem volt időm főzni, az is baj volt, ha sírtam, minden baj volt, mindent megtett hogy a világ legszörnyűbb emberének érezzem magam.
Az albérletből el kellett költöznünk, az egyik ismerősömnél húztuk meg magunkat, addigra ő már nem dolgozott. Az egyetlen, amire emlékszem, hogy meztelenül hever a külön hálószobájával, erotikus filmeket néz, és azt emlegeti, “elfáradtam”. Később csapkodott, ha nem volt sör, vagy kaja, vagy bármi. Egyik nap idegességében elkezdte szétrúgni a lakást, majd elment. Összecsomagoltam a cuccát, rendőrt hívtam, és felhívtam anyukámat, hogy elég volt. Hazajött, mintha mi sem történt volna. Anyukám megérkezett, és elzavarta. A rendőr kijött és közölte, tehetetlen, nincs mit tenni.
![nane]()
Ha segítségre van szükséged, őket keresd!
Ervin hazajött, és visszahordta a ruháit a gangról, majd kitépett az ágyból és rám parancsolt hogy csomagoljak ki, mert ő marad. Mennyire ostoba vagyok, amiért vállfástul pakoltam, és mivel rendőrt hívtam, büntetésből bezár a fürdőszobába. A fürdőszoba ajtóüvegét kirúgtam pánikrohamomban, azóta sem érzem két lábujjamat. Mivel ő nem ment el, el kellett mennem, hová máshová, mint a szülői házba, megtörve, meggyötörve, megalázva. Apám és az új, második felesége segített minden nap emlékeznem rá, mekkora nulla vagyok. Ervin meg kórházról kórházra járt ilyen-olyan elvonóra, vagy nem volt hol laknia, ezért bevitette magát.
Egy éven keresztül zaklatott. Zsarolt, hogy megöli magát, én meg pincsiként hordtam a gyereket láthatásra, csomagolva ennyi, inni, és pénzt, hogy az exem ne egye meg a gyerek elől. Minden alkalommal könyörgés, hogy szeret. Végül 1,5 évig tartott csak a válóper, és minden alkalommal elmondta, az övé vagyok. Új bíróságot kért, meg új bírót, meg kifogást emelt minden ellen, csak hogy ne váljunk el. Közben gyűltek az adósságai, amit persze a válóperben feleznek, így nem elég, hogy egyedül maradtam, GYES-ből, de még nyöghettem is a hiteleket.
Robban a gyűlöletbomba
Egy év után megismertem valakit, akkor a könyörgése gyűlöletté csapott át. Feljelentett mindenhol, hogy én nem is akartam azt a gyereket, csak ő, tehát vegyék el tőlem, de én nem adom. Megvádolt, hogy verem, éheztetem, aztán, hogy drogozok, meg prosti vagyok, heti vendég volt a gyámhatóság. Közben az akkori párkapcsolatomról is kiderült, hogy zsarnok, abszolút padlón voltam. Kínomban ettem, meghíztam, cukorbeteg lettem és depressziós. Ervin is ostromolt eközben. Ebből a párkapcsolatból is nagy kínok árán, jelentős anyagi és érzelmi sebekkel szálltam ki. Ő még 10 hónapig bizonygatta, hogy szeret. Na persze.
És még mindig nincs vége, de van fény…
4 éves a kislányom, és még mindig pereskedünk az elhelyezésért. Én talpra álltam. Lakást vettem, van egy normális párkapcsolatom, ahol nem bántalmaznak. Csak rettenetesen szégyellem magam, hogy ezeknek kitettem a kislányomat. A családommal semmi kapcsolatom, a terhességem óta egyemberként tűntek el az életemből, mintha semmi sem történt volna, ők összejárnak ünnepelni karácsonyt, születésnapot, csak éppen nélkülem. De már igényem sincs rá, hatalmasat csalódtam bennük.
És én? 121 kilóra híztam fel, most már csak 100 vagyok, és zabálás és alkohol helyett most éppen a sportban próbálok vigaszt keresni, most így dolgozom fel a történteket. A kicsilány remekül van, kitűnő a kapcsolatom vele.
Nem akarok tovább bűnhődni!
Hiába sugallja ezt a környezetem, tudom, hogy nem kötelező egész életemben bűnhődni egyetlen rossz döntés miatt. Nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam örökké, mert egyszer valamikor rosszul döntöttem, mert gyáva voltam, és elesett, és végtelen, és gyenge, és a családom is megtaposott. Nem vagyok felelős a környezetem reakciójáért, és nem vagyok felelős azért sem mert az exem megerőszakolt, ez őt minősíti, nem engem. Én ostoba voltam, amikor döntöttem, ők meg a mai napig ostobák, mert így állnak hozzám. A kislányom meg gyönyörű, okos és minden könnycseppet megért.
Viszont telesírtam a billentyűzetet, mire ezt leírtam. És talán tanulságos, talán néhányan megértik, talán néhány embert érdekelhet a titok, amit 5 éve őrizgetek.
További olvasói történetekért ide kattints!
Ahogy korábban meghirdettem, december 15-ig várom az olvasói leveleket a történeteitekkel, ami a blog profiljába illik. A beküldők most Második feleség logóval ellátott hűtőmágnest kapna![masodik_feleseg_logo_negyzet_kicsi]()
k, a megjelent történetek közül a legolvasottabb beküldője pedig egy logós bögre boldog tulaja lesz.
Várom a leveleket a masodikfelesegblog@gmail.com-ra, szóljon az akár mozaikcsaládos, mostohaanyás, elvált férjes témáról – írjuk együtt a blogot, egymásért, hogy lássák az érintettek, nincsenek egyedül!
——————-
Fiatal voltam, rosszul döntöttem
Történetem sok-sok éve kezdődött, amikor megismertem és beleszerettem egy nálam 20 évvel idősebb férfiba. Én éppen egyetemre jártam, ő meg, hát, ki tudja, mikor hogy. Szerelmes voltam és naiv. Pár hét alatt összeköltöztünk, a családom minden ellenkezése ellenére. Sosem voltunk jó család, és úgy hittem, ez egy remek alkalom hogy lelépjek. Néhány hét alatt kikristályosodott, hogy Ervin nem életem szerelme, de még csak az is kétséges, szeret-e.
A második erőszaknál ki akartam szállni. Nem volt klasszikus szexuális erőszak, mert egy pár voltunk, de rám erőltette, holott mondtam, nem akarom. Győzködött és erőszakoskodott, hogy hamarabb szabadulok, ha hagyom magam. És végzett. Másodszorra zokogtam, amikor ígérete ellenére nem vigyázott, és nem védekeztünk másképp. A végső csepp az volt, amikor belépve hagyta az e-mail fiókját, és olyanokat írt neki az exbarátnője, akinek “csak visszavitte a kölcsönadott kocsiját”, hogy mennyire jó volt a karjaiban lenni stb. Összetörtem. Hazamentem és kérdőre vontam. Kidumálta. Nem tudom, hogyan, de kidumálta.
Folytatódott minden a megszokott mederben. Aztán egyszer csak nem jött meg. Még aznap este ezer tesztet csináltam, és igen, terhes voltam. Zokogva vágtam hozzá az összeset, ő pedig örült. Nem tehettem semmit, nem volt opcióm, elmondani sem mertem senkinek. Anyukám magától jött rá, amikor hánytatott. Mocskosnak éreztem magam, egy keltetőgépnek. Azt mondta, gyilkos leszek, ha megölöm a gyereket, és haza úgyse mehetek, mert az apám gyűlöl, és az anyám úgysem áll ki mellettem az apámmal szemben. És én elhittem.
Összeházasodtunk: megmagyarázta, hogy a gyerek miatt házasság kell. A nászéjszakán meg közölte, hogy már úgyis terhes vagyok, és soha többé nem nyúlt hozzám. Soha.
Idő közben elfogyott a pénz, és sajnos haza kellett költöznünk a szüleimhez. Szörnyű volt, a poklok pokla. Apám és Ervin napi vitái, és persze mindig minden rajtam csattant, egy napi 10 órát dolgozó, egyetemista terhes 19 éves lányon, míg végül anyám elküldte azt az embert, mert látta hogy terrorizál. Utoljára még meggyötört, megkaptam a magamét. Hogy vetessem el, mert neki így nem kell, és ha nem megy, dögöljek meg én is, 15 hetes terhesen. Egy erőszakból fogant magzattal… Az Ő erőszakából fogant magzatával.
Közben elkezdtem dolgozni egyetem mellett, terhesen. Később ő is, szállókon lakott, vagy ha nem volt pénze, hát zsarolt, hogy beengedjem a szüleim házába, és én nagyon féltem. Rettenetesen őrlődtem. Kínzott, szabályosan.
Újra elköltözöm vele
8 hónapos terhes voltam, amikor összekuporgattam annyit, hogy elköltözzünk. Persze, közösen. Minden telt és múlt, most is mondogatta, hogy szeret, de már egy percig sem hittem el, csak bólogattam. Később módosította, és csak a gyereket várta. Azt mondta, alig várja, hogy megszülessen és akkor én majd nem fogok végre kelleni.
Egyedül a világ ellen (Fotó: Shark Attacks, Flickr, innen)Addigra teljesen egyedül voltam, csak az anyukám maradt mellettem, mindenki más eltűnt. Ott álltam egyedül a világ ellen, és minden energiámat felemésztette, hogy normálisnak tettessem az életem. Szégyelltem magam, elmondhatatlanul, és haragudtam magamra, hogy lehetek ekkora szerencsétlen idióta. Amíg a kórházban voltam toxémiával, kirabolt. Nem fizette az albérletet, a számlákat se, ellenben összedrogozta a lakást. Napi szinten zokogtam, mert bármit megtettem volna, hogy megszabaduljak tőle de nem ment. Elvett tőlem mindent. Dolgozott, de pont annyit ivott és cigizett, ami ezt fedezte, én meg egyedül fizettem az albérletet. Napról napra, egyedül a világ ellen.
Elhittem, hogy nulla vagyok
Ervin a gyerekkel jól bánt, de engem kritizált, amiért a gyerek sírt, mert nem tudtam megnyugtatni, mert kialvatlan voltam, mert nem volt időm főzni, az is baj volt, ha sírtam, minden baj volt, mindent megtett hogy a világ legszörnyűbb emberének érezzem magam.
Az albérletből el kellett költöznünk, az egyik ismerősömnél húztuk meg magunkat, addigra ő már nem dolgozott. Az egyetlen, amire emlékszem, hogy meztelenül hever a külön hálószobájával, erotikus filmeket néz, és azt emlegeti, “elfáradtam”. Később csapkodott, ha nem volt sör, vagy kaja, vagy bármi. Egyik nap idegességében elkezdte szétrúgni a lakást, majd elment. Összecsomagoltam a cuccát, rendőrt hívtam, és felhívtam anyukámat, hogy elég volt. Hazajött, mintha mi sem történt volna. Anyukám megérkezett, és elzavarta. A rendőr kijött és közölte, tehetetlen, nincs mit tenni.
Ha segítségre van szükséged, őket keresd!Ervin hazajött, és visszahordta a ruháit a gangról, majd kitépett az ágyból és rám parancsolt hogy csomagoljak ki, mert ő marad. Mennyire ostoba vagyok, amiért vállfástul pakoltam, és mivel rendőrt hívtam, büntetésből bezár a fürdőszobába. A fürdőszoba ajtóüvegét kirúgtam pánikrohamomban, azóta sem érzem két lábujjamat. Mivel ő nem ment el, el kellett mennem, hová máshová, mint a szülői házba, megtörve, meggyötörve, megalázva. Apám és az új, második felesége segített minden nap emlékeznem rá, mekkora nulla vagyok. Ervin meg kórházról kórházra járt ilyen-olyan elvonóra, vagy nem volt hol laknia, ezért bevitette magát.
Egy éven keresztül zaklatott. Zsarolt, hogy megöli magát, én meg pincsiként hordtam a gyereket láthatásra, csomagolva ennyi, inni, és pénzt, hogy az exem ne egye meg a gyerek elől. Minden alkalommal könyörgés, hogy szeret. Végül 1,5 évig tartott csak a válóper, és minden alkalommal elmondta, az övé vagyok. Új bíróságot kért, meg új bírót, meg kifogást emelt minden ellen, csak hogy ne váljunk el. Közben gyűltek az adósságai, amit persze a válóperben feleznek, így nem elég, hogy egyedül maradtam, GYES-ből, de még nyöghettem is a hiteleket.
Robban a gyűlöletbomba
Egy év után megismertem valakit, akkor a könyörgése gyűlöletté csapott át. Feljelentett mindenhol, hogy én nem is akartam azt a gyereket, csak ő, tehát vegyék el tőlem, de én nem adom. Megvádolt, hogy verem, éheztetem, aztán, hogy drogozok, meg prosti vagyok, heti vendég volt a gyámhatóság. Közben az akkori párkapcsolatomról is kiderült, hogy zsarnok, abszolút padlón voltam. Kínomban ettem, meghíztam, cukorbeteg lettem és depressziós. Ervin is ostromolt eközben. Ebből a párkapcsolatból is nagy kínok árán, jelentős anyagi és érzelmi sebekkel szálltam ki. Ő még 10 hónapig bizonygatta, hogy szeret. Na persze.
És még mindig nincs vége, de van fény…
4 éves a kislányom, és még mindig pereskedünk az elhelyezésért. Én talpra álltam. Lakást vettem, van egy normális párkapcsolatom, ahol nem bántalmaznak. Csak rettenetesen szégyellem magam, hogy ezeknek kitettem a kislányomat. A családommal semmi kapcsolatom, a terhességem óta egyemberként tűntek el az életemből, mintha semmi sem történt volna, ők összejárnak ünnepelni karácsonyt, születésnapot, csak éppen nélkülem. De már igényem sincs rá, hatalmasat csalódtam bennük.
És én? 121 kilóra híztam fel, most már csak 100 vagyok, és zabálás és alkohol helyett most éppen a sportban próbálok vigaszt keresni, most így dolgozom fel a történteket. A kicsilány remekül van, kitűnő a kapcsolatom vele.
Nem akarok tovább bűnhődni!
Hiába sugallja ezt a környezetem, tudom, hogy nem kötelező egész életemben bűnhődni egyetlen rossz döntés miatt. Nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam örökké, mert egyszer valamikor rosszul döntöttem, mert gyáva voltam, és elesett, és végtelen, és gyenge, és a családom is megtaposott. Nem vagyok felelős a környezetem reakciójáért, és nem vagyok felelős azért sem mert az exem megerőszakolt, ez őt minősíti, nem engem. Én ostoba voltam, amikor döntöttem, ők meg a mai napig ostobák, mert így állnak hozzám. A kislányom meg gyönyörű, okos és minden könnycseppet megért.
Viszont telesírtam a billentyűzetet, mire ezt leírtam. És talán tanulságos, talán néhányan megértik, talán néhány embert érdekelhet a titok, amit 5 éve őrizgetek.
További olvasói történetekért ide kattints!
Ahogy korábban meghirdettem, december 15-ig várom az olvasói leveleket a történeteitekkel, ami a blog profiljába illik. A beküldők most Második feleség logóval ellátott hűtőmágnest kapna
k, a megjelent történetek közül a legolvasottabb beküldője pedig egy logós bögre boldog tulaja lesz.Várom a leveleket a masodikfelesegblog@gmail.com-ra, szóljon az akár mozaikcsaládos, mostohaanyás, elvált férjes témáról – írjuk együtt a blogot, egymásért, hogy lássák az érintettek, nincsenek egyedül!